Nem meglepő módon a világ első kereskedelmi célú atomerőművét az Egyesült Államokban helyzeték üzembe. A hidegháborús versengés (az USA és a Szovjetúnió között) jelentős mérföldköve volt az Idaho Falls-ben üzembe helyezett Experimental Breeder Reactor I (EBR-I) elnevezésű létesítmény.. És ez kiemelkedő fontosságú esemény volt a polgári célú atomenergia felhasználás területén is.

Az erőmű építését még az 1940-es évek közepén kezdték meg és a munkálatok egészen 1951-ig tartottak. A projektet az Argonne National Laboratory irányította. Ez a cég felelt mind a tervezésért, építésért és üzembe helyezésért. Walter Zinn, az Argonne National Laboratory munkatársa volt az EBR-I projekt vezetője.

Walter Henry Zinn (1906-2000) amerikai fizikus volt, aki jelentős szerepet játszott az atomenergia-ipar kezdeti fejlesztésében. Zinn hozzájárult a világ első működő atomreaktorának, a Chicagói Pile-1-nek, építéséhez is.

Zinn mellett még Enrico Fermi is szerepet kapott a az erőmű tervezésében.

Ez a reaktor azért volt különleges, mert nemcsak energiatermelésre, hanem új technológiák és folyamatok tesztelésére is használták. Itt folytak az első sikeres plutónium termelési kísérletek, amelyek kulcsfontosságúak voltak a nukleáris fegyverek és az atomenergia iparának fejlődésében.

A műszaki részletek között kiemelkedik az EBR-I reaktortípusa és teljesítménye. A reaktor egy nátrium-hűtésű grafit-moderátorral működő reaktor volt. Ez azt jelenti, hogy a grafitot használták a neutronok lassítására és a nátriumot hűtőanyagként alkalmazták a reaktorban.  Az EBR-I volt az első olyan atomerőmű volt, amelyben nátriumot alkalmaztak hűtőanyagként a reaktor magjának hűtésére. A nátrium kiváló hőátadási tulajdonsággal rendelkezik, azonban rendkívül reaktív a vízzel, ami komoly biztonsági kockázatot jelentett. Szerencsére ennek ellenére stabilizálni tudták az erőmű hűtőrendszerét.

A reaktor fűtőanyagaként uránt használtak az erőmű egyetlen blokkjában. A természetes urán két fajta izotópot tartalmaz; urán-238-at és urán-235-öt. Az előbbi van jelen nagyobb mennyiségben, viszonylag stabil és a hasadási folyamatokban kevésbé vesz részt. Az utóbbi (az urán-235) jelenti az igazi fűtőanyagot, azonban ennek kis mennyisége miatt az uránt használat előtt dúsítani kell.

Teljesítménye körülbelül 0,2 megawatt (MW) volt, ami kisebbnek tűnhet a későbbi atomerőművekhez képest, de jelentős előrelépést jelentett az atomenergia iparának korai szakaszában. A magahasadás során keletkező hőt használták gőz képzésére, ami egy turbinán keresztül egy generátort hajtott meg, így termelve az elektromos áramot.

A megtermelt elektromos áramot négy darab 200 W-os izzó táplálására használták fel és gyakorlatilag a megtermelt áram elegendő volt a teljes létesítmény bevilágítására.

Bár az EBR-I-t nem használták hosszú távon energia előállítására, a reaktor kísérleti célú működtetése és a benne végzett kutatások és tesztek fontos alapot teremtettek az atomerőművek későbbi fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez. Az EBR-I projekt hozzájárult az atomenergia békés célú felhasználásának megértéséhez és elfogadásához, valamint az atomenergiaipar fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte.

AZ EBR-I működését 1964-ben leállították, amikor már nem volt gazdaságos fenntartani. Leállítása után az épületet és a reaktort az Idaho Nemzeti Laboratóriumának adták át. Az EBR-I a mai napig látogatható, mint múzeum és oktatási központ, amely bemutatja az atomenergia korai történetét.

A következő link-en tehetünk virtuális sétát az erőműben:
EBR-I Tour – YouTube